Friday 4 February 2011

Banana Cake

Az itteniek egyik kedvenc sütije - mert mindig van banán, és mert egyszerű elkészíteni :)
De tényleg jó, főleg azok szeretik ezt a fajta édességet, akik tudják értékelni az élet egyszerű oldalát is.

Már többféle receptet próbáltam, de általában nagyon sűrű végeredményt kaptam, kissé folytogatós volt a süti. Ez viszont szuper lett :)
A banán sütikészítési mánia akkor szokott előkapni, egyébként, ha a hűtőben találok két hetes, már barnára érett, belül iszonyatosan puha gyümölcsöt.
A recept alapja ez volt, de végül pár dolgot megváltoztattam.

Ahogy én készítettem:
Egy edénybe beletettem a 3 túlérett, közepes méretű banánt, és pépesítettem egy villával. Hozzáadtam a 226 gramm lisztet (amibe belekevertem kb. 1 kk-nyi sütőport), a 113 gramm cukrot (ez kevesebb, mint amit a recept ír), a mikróban kicsit meglágyított 113 grammnyi margarint. Felvertem két tojást (meg egy plussz sárgáját, ami kiesett a kezemből, és csak a sárgáját tudtam megmenteni :))), és azt is belekevertem. Kapott még egy kávéskanálnyi fahéjat is, mert mélységes rajongója vagyok eme fűszernek + csipetnyi sót is.

Tepsibe öntöm, ami kicsi és pofás (ez pl. négyzet alapú tortaforma), és amiben tud nőni kicsit magasságra is. 180 fokon 40 percig, 150 fokon pedig további 30 percig sütni.

Párom ananászlekvárral szokta megkenni a félbevágott sütit, én natúron szeretem a legjobban :)

2 comments:

Anonymous said...

Nagyon jól hangzik!És úgy látom jó puhi:-)

helen said...

Azám!
Csak figyelj, hogy sokáig süsd, nem túl magas hőmérsékleten... a banánsütinek ez a titka :) Sokan félnek ilyen sokáig sütni, nehogy kiszáradjon - de ez nem fog :)